Archívum
Az Adatvédelmi Biztos válasza a Szociális Klaszter levelére
Válasz a Szociális és Munkaügyi Minisztérium Szociálpolitikai Szakállamtitkárától
Alapszabály tervezet
Letölthető PDF formátumban: alapszabalytervezet.pdf
Tisztelt Kollégák!
Mint ismeretes, a Szociális Klaszter -közel két éve- 2006. április 11.-én délután a Rókus kórházban alakult, a szociális ellátás kiváló és neves szakemberei, intézmények vezetői, illetve képviselői alapították ágazati problémák és innovációs, koordinációs feladatok megoldására - szakmai párbeszéd alapján, toleranciával, a részt vevők szakértelmének összegzésével.
A Szociális Klaszter alapításával létrejött egy
- - a szakmai előírások által legitimált- stratégiai szövetség, amelynek tagjai önálló jogi személyiségű, a szociális ellátáshoz kötődő cégek, intézmények, gazdasági társaságok, non-profit szervezetek,
- ágazati, országos, nyílt non-profit szervezet és szakmai szövetség, vertikális csoport, amelynek célja a szolgáltatások területeit/piacát közvetlenül befolyásoló közös területek közös szervezése.
- a szociális ellátás teljes spektrumára kiterjedő, szakmai szellemi-műhely keretrendszere, amely képes lehet segíteni az ágazat előtt álló feladatok megoldását, a szakmai tapasztalatok áttekintését, modellkísérletek végrehajtását, valamint az ellátás tervezett jogszabályváltozásainak koordinált véleményeztetését.
A szervezet rövid története során rendkívüli, többségében kedvezőtlen változások alakították a szociális ellátás környezeti feltételeit. A változások feszültségeit próbáltuk kezelni javaslatainkkal, helyzetmegítéléseinkkel, egyeztetett állásfoglalásainkkal, az eredményesen végrehajtott HGCS modellkísérlettel, konferenciák szervezésével, zárónyilatkozatokkal és nyílt levelekkel. A Klaszter menedzsmentjét több alkalommal fogadta a szakminiszter, kifogyhatatlan javaslatainkkal és problémafelvetéseinkkel kívántuk "helyzetbe hozni" a szakminisztérium érintett vezetőit.
Szervezetünk minden szakmai anomália megoldásában részt vett, pedig akadályozó tényező sajnos bőven akadt. Szóltunk a térítési díj megállapításáról, a szakmafejlesztés szükségleteiről, különféle jogszabály-tervezetek módosításáról, a gondozási szükségletek megállapításának tartalmi kérdéseiről és folyamatáról, az idősellátás aktuális problémáiról.
A Szociális Klaszter szakmai tevékenységével bizonyított, a szociális ellátás különféle problémái megjelenítésének és lehetséges kezelési metodusai feltérképezésének fontos eszközévé vált. Tevékenysége során nem bánt "kesztyűs kézzel" a szakmai ellátás megjelenített problémái kezeléseit nem segítő irányító hatóságok-, illetve a szakminisztérium vezető képviselőivel.
A Szociális Klaszter rövid története alatt valóra váltotta alapítói elvárásait, de szükségessé vált az ágazat, a szakma, valamint az ellátás különféle szintjeit és dolgozóit hatékonyabban szolgáló szervezeti struktúra felvállalása egyrészt szakmai-koordinációs konzultatív-, másrészt az ágazat érdekeit hatékonyabban szolgáló szervezeti formában.
Mint a Szociális Klaszter alapításánál, most is együtt gondolkodásunkkal, közös cselekvésünkkel és akaratunkkal tegyünk az ágazat szakmai helyzetének javítása-, az ellátás különböző területeinek összehangolt és közösen kimunkált fejlesztése, a szociális ellátás presztizsének növelésének érdekében.
A Szociális Klaszter tagjaival és a szakma képviselőinek új jelentkezőivel Egyesületet hozunk létre.
Szándékaink szerint az létrehozandó egyesület nemcsak szakmai ellátás megújításának, a meglevő problémák megoldásának, a szociális ellátás komplex fejlesztésének, de érdekeink képviseletének hatékonyabb eszköze.
Az Egyesület az Alkotmány 63. §-a szerint, az egyesülési jog alapján létrehozható szervezetek egyik fajtája. Alulról zárt felülről nyitott szervezet melyhez csatlakozni lehet, betölthet érdekvédelmi funkciókat és képviseli tagjai érdekeit. Az egyesület, mint szakmai és társadalmi szervezet alanya és célja hazai és uniós pályázatoknak, döntéseit szavazással hozza - jogi személyként pedig "fajsúlyosabb", alkalmas szervezeti forma.
Kérünk mindenkit, aki eddig velünk dolgozott, egyetért a Klaszter céljaival és eddigi tevékenységével , magánszemélyként vagy intézményként csatlakozzon !
A Egyesület alapszabály tervezetét a honlapon közzétesszük.
2008.05 .06.-n Biatorbágyon a Gizella Otthonban Szakmai Nap lesz - terveink szerint ott tartjuk az alakuló közgyűlést. (Kattintson ide a jelentkezési lap letöltéséhez.)
Tisztelettel és szeretettel várjuk!
A Szociális Klaszter menedzsmentje:
dr Egervári Ágnes - Czibere Károly - Skultéti József-Sümegi Endre
Gizella nap - Méltó időskor Új módszerek és technikák a szociális és az egészségügyi ellátórendszer határterületein
Jelentkezési lap
2008.05.06
9.00 Hegyesiné Orsós Éva - Idősügyi Tanács Kihívások a hazai időspolitikában
9.30 dr Egervári Ágnes - igazgató,Szociális Klaszter A gondozási függőség mérési lehetőségei: a HGCS projekt tapasztalatai
10.00 Skultéti József - szociálpolitikus, Fővárosi Önkormányzat ügyosztályvezető A szociális alapszolgáltatások és a szakellátások kapcsolatrendszerének módszertani kérdései
10.30 Simonovits Józsefné - Igazgató Rinyamenti Szociális Szolgáltató Központ Kistérségi idősellátás kihívásai, dilemmái
11.00 - 11.30 óra K á v é s z ü n e t
11.30 Dr. Szalkai Iván - orvos-közgazdász, igazgató,Integratív Medicina Kft Ayurvédikus módszer alkalmazásának lehetőségei mentális hanyatlásban szenvedő időseknél
12.00 Kovacsics Zsuzsa - szociálpolitikus,Katolikus Módszertani Intézet Régi és új technikák súlyosan demens idősek gondozásában
12.30 - 13.30 óra E b é d s z ü n e t
13.30 dr. Konta Ildikó - klinikai szakpszichológus A szakmai személyiségfejlesztés fontossága a mindennapi ápolási, gondozási munkát végzők körében
14.00 Zonda Tamás - PhD pszichiáter főorvos A gondozási függőség megélésének neuropszichiátriai megközelítése
14.30 Konzultációk
1. A kiégés megelőzésének lehetséges technikái - Dr. Konta Ildikó Pszichológus, kiképző zeneterapeuta
2. Ápolás - gondozás;szociális munka idősekkel - Szokoli Erzsébet Főiskolai adjunktus, Kodolányi János Főiskola Pedagógiai és Szociális Intézet
16.00 konzultációk összegzése, zárszó
* * *
A szakmai napon való részvétel önköltsége 9500,-Ft, mely a büféebéd árát is tartalmazza.
Az előadások helye: Gizella Otthon, 2051 Biatorbágy, Gizella u.1. (Bp felől az 1-s útról a faluba bejutva a viadukt után az első utcán jobbra kell kanyarodni. Autóbuszok Budapestről az Etele térről indulnak, a faluban a Vasút utcai megállónál kell leszállni.)
Részvételi szándékát kérjük szíveskedjék jelezni (06/23-530-550, fax: 06/23-530-559, vagy info@gizella.hu) április 25-ig
Jelentkezési lap
2008. február 27.
A gondozási szükséglet, valamint az egészségi állapoton alapuló szociális
rászorultság vizsgálatának és igazolásának részletes szabályai
Csizmár Gábor államtitkár úr a fenti témában készülő miniszteri rendeletet körlevélben véleményezésre küldte ki.
A válaszokat a minisztérium
December 7-ig
várja.
Az államtitkár úr levele itt, a rendelet tervezete pedig
itt tölthető le.
Felkérés a Minisztériumtól
Tisztelt Kollégák,
A SZOCIÁLIS KLASZTER felkérést kapott a Minisztériumtól - a HGCS rendszer vizsgálatára.
Az intézményeknek, kollégáknak köszönjük a jelentkezéseket - mivel reprezentativitásra törekszünk, ennek megfelelően folyik a kiválasztás.
Hamarosan érkeznek a felkérő levelek.
a klasztermenedzsmet
Szociális Klaszter a TV-ben
Az Évgyűrűk március 16-ai adásának vendége volt Dr. Egervári Ágnes.
A felvétel megtekinthető az MTV honlapján.
NYILATKOZAT
Mi, a Szociális Klaszter tagjai a 2007. február 21.-én, a Rókus Kórházban megtartott szakmapolitikai fórumon kialakított közös álláspontunk szerint
Felelősséget érzünk
- A kialakult szociális és egészségügyi ellátórendszer értékeinek megőrzéséért;
- Az intézményekben élők, az ellátásokban részesülők, az őket gondozó szakemberek és a fenntartók boldogulásáért;
Felhívjuk a törvényhozó és végrehajtó hatalom figyelmét
hogy társadalmi konszenzussal, az összes rendelkezésre álló erőforrás mobilizálásával
- Teremtse meg az összhangot a "humán ellátórendszer" és alrendszerei között, nevezetesen: az egészségügyi és szociális ellátás; a szociális alapellátások és szakellátások között;
- Deklarálja, milyen szociális ellátást tekinti állami közfeladatnak; milyen kapacitásokat kíván létrehozni és hogyan kívánja biztosítani ezek működését; milyen szerepet szán ebben a privát szférának;
- Szüntesse meg azokat az okokat melyek a szürke és a fekete gazdaság fojtó ölelésébe taszítják a szociális ellátást;
Tisztelettel kérjük a szociális kormányzatot
- Szüntessék meg az elmúlt évek regulációs vesszőfutását, amikor a "nagypolitika erőterében" időről időre átfogalmazott stratégiai koncepciók fogságában, az átlátható döntési mechanizmus és a KISZÁMÍTHATÓSÁG teljes hiánya okán lehetetlenné vált a hosszútávú tervezés. (Kirívó példája ennek az irányított területi kiegyenlítési rendszer)
- Lássák be, hogy a "szociális szakma" nem csak a minisztériumi tisztviselőkből, hanem a szociális ellátásban dolgozó 78 ezer főből áll. A gyakorlati szakemberek tapasztalatainak mellőzésével meghozott döntések, kaotikus viszonyokat, kifejezett JOGBIZONYTALANSÁGot teremtenek.
Támogatjuk
a kormányzatnak a szociális védelem rendszerének hatékonyabbá és igazságosabbá történő átalakítására vonatkozó elveit. Egyetértünk azzal a megállapítással is, hogy a társadalom megújításának feltétele az, hogy a jóléti rendszerek elégtelen működése ne termelje újra az eddigi problémákat.
Javasoljuk
Alakítsunk ki olyan SZEKTORSEMLEGES szabályozó rendszert, ahol a differenciált finanszírozás alapja az ellátott ápolási-gondozási rászorultsága (pl. Homogén Gondozási Csoport) nem pedig kizárólag vagyoni helyzete és a fenntartó besorolása. Szüntessék meg azt az erkölcstelen és DISZKRIMINATÍV rendszert, ahol egy adott rászoruló intézményben történő ellátásáért járó normatívában hatszoros különbség is lehet a fenntartó típusa szerint.
Nyilatkozatunkat a szakmai párbeszéd reményében tesszük közzé.
Bp. Szent Rókus Kórház, 2007.február 21.-én
a SZOCIÁLIS KLASZTER
|